Mindegy, hogy mennyit csináljuk, a szörföt nem tudjuk megunni és talán mind a ketten ezzel az egy dologgal vagyunk így. Most fentrengünk az ágyon és blogolni alig bírunk, mert elképesztően fáradtak vagyunk. Ráadásul Ádi a bokájától a válláig tartó, egyetlen, mindent összekötő inat rántotta meg, Zoli pedig a bordája feletti mély izmokat (mélyen a háj alatt). Ilyen jól már rég nem esett fájdalom és fáradtság, a vigyort nem lehet letörölni a fejünkről.
5.4- 5.8 vitorlákkal mentünk egész nap, amik pöffökben néha soknak bizonyultak. A szél tökéletes volt már délelőtt, is, de a víz pedig nagyon choppy...
...de délutánra helyreállt a rend és 3 körül már egész jó hullámok is voltak.
Szépen lassan,de mind a ketten fejlődünk (oké, nagyon lassan).
Megint láttunk a vízen néhány eszméletlenül ügyes ridert.
Közük Zsoltit, aki fénysebességgel száguldozott, nagyon érezte ma is.
Érdekes, hogy a helyi riderek keveset gyakorolnak egyébként.
A lokálok ma is csak azt válaszolták a kérdésre, hogy mikor mennek be, hogy "manana, manana". Ez vagy azt jelenti, hogy holnap, holnap, vagy pedig azt, hogy piát, piát. Nem tudjuk, de nagyon gyakran hallani a kifejezést.
Ádival még mindig nem hisszük el, hogy ennyire kevés venéz szörfözik.
De arra a következtetésre jutottunk, hogy szerencsések vagyunk, mert minket az otthoni riderek közül pl. Matto, VinczePeti, Amigo Dávid, vagy a sajkodi lokál, Molnár Józsi inspirálnak, hogy jobbak legyünk. Részben miattuk is próbáljuk meg kitolni a saját határainkat.
Hihetetlen, hogy az otthoni szörfösök mennyi időt, pénzt és energiát áldoznak a fejlődésükre és mindezt úgy, hogy nálunk konkrétan tized annyit sem fúj a szél mint itt. Szóval tisztelet mindenkinek, aki nem adja fel otthon és küzd azért, hogy jobb legyen.
Steakre áhítozó megfáradt magyar szörfös mintapéldánya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése